|
|||||
 |
kronológiák | » kisebbségtörténeti kronológia | |||||||||||||||||||||||
 |
|
||||||||||||||||||||||||
| találatszám: 6 találat | lapozás: 1-6 | ||||||||||||||||||||||||
|
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
|
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
| észrevételeim vannak  | kinyomtatom | könyvjelzõzöm |
Névmutató: Balla Lóránd 2002. március 16.A március 15-e alkalmából szervezett kolozsvári ünnepségek délben kezdődtek a főtéri Szent Mihály templomban, amely zsúfolásig megtelt kokárdát viselő magyarsággal. Az ökumenikus istentisztelet kezdetén Czirják Árpád érseki helynök köszöntötte az egybegyűlteket, majd dr. Tonk Sándor, az Erdélyi Református Egyházkerület főgondnoka, dr. Rezi Elek unitárius püspökhelyettes, Mózes Árpád, Zsinatpresbiteri Evangélikus-Lutheránus Egyház vezetője beszélt. Ezek után Alföldi László főkonzul a magyar kormány nevében megköszönte Czirják Árpádnak, hogy évről évre megszervezi és helyet ad a március 15-i ünnepségeknek, felolvasta Orbán Viktor magyar miniszterelnök határon túli magyarokhoz intézett üzenetét. Az ökumenikus istentisztelet áldással, majd a Szózat és a Himnusz eléneklésével zárult. /Köllő Katalin: Erdélyi magyarok hazájában. Megyeszerte megünnepelték Március 15-ét. = Szabadság (Kolozsvár), márc. 16./ A hagyományokhoz híven az ökumenikus istentisztelet befejeztével Kolozsvár magyarsága a Biasini szállónál folytatta az emlékünnepséget. Kónya-Hamar Sándor, az RMDSZ Kolozs megyei szervezetének elnöke szólt az egybegyűltekhez, az ünnepi beszédet Eckstein-Kovács Péter szenátor tartotta meg. Szabó László, a Magyar Ifjúsági Tanács (MIT) részéről, a mai erdélyi magyar fiatalság tizenkét pontját tette közzé. A MIT által a tömegben osztogatott szórólapokon a következő állt: 1. Magyarságunk bátor vállalását — a küszöbön álló kulcsfontosságú népszámlálás alkalmával is. 2. "Restitutio in integrum"-ot: az elkobzott egyházi és közösségi ingatlanok teljes körű visszaszolgáltatását. 3. Önálló állami magyar egyetemet. 4. Erdélyi magyar bankot. 5. A Csereháti ügy igazságos és méltányos rendezését. 6. Alternatív katonaság bevezetését. 7. A politikai foglyok szabadon bocsátását és rehabilitációját (lásd Agache-ügy). 8. Államfői kegyelmet Bardóczy Csabának, Eva Maria Barki "persona non grata" minősítésének visszavonását. 9. Az RMDSZ térjen vissza eredeti programjához és a Kolozsvári Nyilatkozathoz. 10. Az RMDSZ csúcsvezetősége diktatúrájának eltörlését, az erdélyi magyarság sokszínűségének érvényesülését, az ifjúság megosztásának beszüntetését. 11. A Communitas Alapítvány közpénzeivel való nyilvános elszámolást. 12. Össznemzetben gondolkodó és cselekvő magyarországi kormányt. Végül megkoszorúzták a Petőfi-emléktáblát. /Ördög I. Béla: Méltósággal ünnepelte 1848 emlékét Kolozsvár. = Szabadság (Kolozsvár), márc. 16./ 6/ A márc. 15-i ünnepségek Marosvásárhelyen, a Bernády téren elhelyezett Bem emléktáblánál kezdődtek. Balla Loránd, a Vártemplom lelkészének köszöntő beszéde után a marosvásárhelyi Kántortanító- képző Főiskola diákjai mutattak be rövid műsort, amit koszorúzás követett. Az ünnepség Petőfi Sándor szobránál folytatódott. Az ünnepség a Szózat, a nemzeti himnusz és a székely himnusz eléneklésével zárult. /Megemlékezés az összefogás jegyében. = Népújság (Marosvásárhely), márc. 16./ Marosvásárhelyen márc. 15-én délután közel tízezer ember ajkáról csendült fel a Himnusz a Székely Vértanúk emlékművénél. Lobogott egymás mellett a román, a magyar és az Európai Unió zászlója. Adrian Nastase kormányfő üzenetét Silvia Ciornei, a kis- és középvállalatokért felelős miniszter tolmácsolta. Orbán Viktor magyar miniszterelnök üzenetét Polonyi Géza követségi titkár olvasta fel. Frunda György szenátor beszédében figyelmeztetett: ki kell harcolni a kolozsvári állami magyar egyetemet, a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetemen a magyar tagozatot és a színtiszta magyar Bolyai Farkas Líceumot. Beszédet mondott még Borbély László képviselő, Lakatos Péter református lelkész, Dávid Csaba, a marosvásárhelyi RMDSZ elnöke, Kiss Annamária, a marosvásárhelyi MADISZ elnöke és Keresztesi Péter, a MAKOSZ elnöke. /Mózes Edith: Ünnepelt Marosvásárhely magyarsága. = Népújság (Marosvásárhely), márc. 16./2005. június 2.Budapesten a Vörösmarty és a Szent István téren százötven pavilonban 229 könyvkiadó vonultatja fel újdonságait a június 2-án kezdődő 76. Ünnepi Könyvhéten. Tolnai Ottó nyitja meg a június 6-án záruló rendezvénysorozatot. Erdélyből jelen lesz többek között a Pallas Akadémia, Polis, T3, Kalota, Mentor, Pro-Print, Impress, Komp-Press, Erdélyi Múzeum-Egyesület, Koinónia, Irodalmi Jelen, Glória, Erdélyi Gondolat és a Kriterion. Újdonságnak számít, hogy az idén az ünnepi könyvhétre megjelent az erdélyi katalógus is, amely a könyves céhhez tartozó kiadóknak az utóbbi egy év könyvtermését mutatja be – kiadónként csoportosítva, színes fotókkal illusztrálva. Érdeklődésre tarthat igényt a Temesvár régi ábrázolásai című kötet Jancsó Árpád és Balla Lóránd szerkesztésében. /Antal Erika: Katalógussal mutatkoznak be a könyvhéten az erdélyi kiadók. = Krónika (Kolozsvár), jún. 2./2005. június 30.Nemrég került ki a nyomdából a Jancsó Árpád–Balla Loránd szerzőpáros Temesvár régi ábrázolásai (Mentor Kiadó, Marosvásárhely, 2005) című tudományos igényű albuma. A szerzők összegyűjtötték, felleltározták a 16–18. századi metszeteket, ecsetrajzokat, váralaprajzokat, miniatúrákat; a hiteles Temesvár-ábrázolásokat. A könyv a város múltja iránt érdeklődő olvasókhoz is szól. Az összegyűjtött anyagot a szerzők időrendi sorrendben csoportosították. /Szekernyés Irén: Egy szép könyv a régi várról és városról. = Nyugati Jelen (Arad), jún. 30./2005. október 18.Néhány hónapja jelent meg a Jancsó Árpád, Balla Loránd szerzőpáros Temesvár régi ábrázolásai (Mentor Kiadó, Marosvásárhely, 2005) című tudományos igényű albuma. A könyv a várat és a várost bemutató látképek és alaprajzok gyűjteménye. A szerzők összegyűjtötték, felleltározták a 16–18. századi metszeteket, ecsetrajzokat, váralaprajzokat, miniatúrákat, a hiteles Temesvár-ábrázolásokat. A szerzők közöltek olyan könyv-címoldalakat, amelyeken Temesvár látképe van. Az Egy kis történelem című fejezet Temesvár történetét mutatja be. /Szekernyés Irén: Szép könyv a régi várról és városról. = Nyugati Jelen (Arad), okt. 18./2008. április 14.Ünnepi istentisztelettel és kopjafa-avatással emlékeztek április 13-án Ákosfalván a falu szülöttére, Szabó Csaba /Ákosfalva, 1936. ápr. 19. – Szombathely, 2003. máj. 23./ zeneszerzőre halálának ötödik évfordulóján. Balla Lóránd református lelkipásztor elmondta: „Szabó Csaba Ákosfalván született, ez a falu jelentette neki az otthont, a szülőföldet. Több évig a marosvásárhelyi Színművészeti Egyetemen oktatott, egykori tanítványai minden bizonnyal elmondhatják, hogy a zenetudománytól és az emberi értékektől sugárzó előadásait jó volt hallgatni. Egyházzenei munkássága mindig maradandó értéket fog nyújtani” Csíky Csaba karnagy a kopjafa-avatás előtt mondott ünnepi beszédében hangsúlyozta, ezzel az emlékművel az erdélyi magyarság nagy zeneszerzője előtt tisztelgünk, aki református hitét munkásságában is őrizte, zsoltárfeldolgozásai, kórusfeldolgozásai szárnyalóak. A rendezvényt a Csíky Csaba vezényelte Musica Humana női kamarakórus, Marton Irén énekművész fellépése, valamint az ákosfalvi iskolások műsora tette emlékezetessé. /Berekméri Ildikó: Kopjafa a zeneszerzőnek. = Népújság (Marosvásárhely), ápr. 14./2013. január 8.Jutalomkirándulás CsángóföldreÚtközben a csángóföldi kirándulás ötletgazdájától megtudtam, hogy bár egyetemistaként már érdeklődött e népcsoport iránt, életmódjuk, mindennapjaik helyszíni tanulmányozására eddig nem adódott alkalma. Éppen ezért kapóra jött a sepsiszentgyörgyi önkormányzat azon pályázata, mely a székely népi hagyományok népszerűsítését, és megyénk „fővárosának” bemutatását volt hivatott elősegíteni a Székelyföld határain kívül eső településeken. A váratlanul kínálkozó lehetőség útjába már csupán a csángóföldi kapcsolat hiánya állott, de egy Moldvában tanító pedagógusokkal kötött ismeretség jóvoltából, utolsó pillanatban ezt az akadályt is sikerült elhárítani. Így az Ady Endre Iskoláért Alapítvány nevében pályázhatott, a kedvező elbírálás nyomán pedig a jó tanulmányi eredményekkel rendelkező diákok számára megálmodott jutalomkirándulás is megvalósulhatott. A Felsőháromszéki-medencét az Ojtozi-szoroson át elhagyva, mivel általam jól ismert vidéken haladtunk át, néha-néha kiegészítettem Kakas Zoltánnak, az utunkba eső települések történelmét és nevezetességeit bemutató színes előadását. Felhívtam például a figyelmet arra, hogy az addig Erdélyhez és Háromszékhez tartozó Sósmezőt (Poiana Sărată) az 1968-ban megvalósított megyésítés alkalmával, szülőföldünk területének durva megcsonkítása árán, önkényesen a moldvai Bákó megyéhez csatolták. Pedagógus szüleimmel gyermekkoromban gyakran ellátogattunk a falu keleti végét átszelő Csernika-patak hídjához, ahol abban az időben még láthatóak voltak a magyar–román országhatár vonalát megjelölő kövek, a hajdani vámház és a katonai ellenőrző pont épületének alapjai. A szitási angyalvárók A hatvanas években még a túlnyomórészt csángó-magyarok által lakott, de mára elrománosodott Gorzafalván letérve, a téli útviszonyok nehézségeit is alkalmunk nyílt megtapasztalni. A sűrű havazás miatt ugyanis még modern járgányunk is csak többszöri nekifutás után tudott felkapaszkodni a dombtetőn található Szitásra (Nicoreşti). A Tatros mentén, Onyesttől (Oneşti) keletre fekvő település volt utazásunk első állomása. A 946 katolikus lelket számláló, magyar nyelvét napjainkig megőrző faluban ugyanis egy kézdivásárhelyi születésű, de Hatolykán felcseperedő tanítónő, Melzer Médea oktatja anyanyelvükre a gyerekeket. Itt várt ránk, és szegődött mellénk társként a Diószegen tanító Balla Loránd, magyardécsei származású testnevelő tanár is. Médea nyílt tekintetű tanítványai félénk kíváncsisággal és karácsonyi énekekkel vártak minket az iskolaként használt kis falusi házban, melyet kívülről semmi sem különböztetett meg a többitől, belül viszont a célnak megfelelően át volt alakítva. A sepsiszentgyörgyi gyerekek hamar összebarátkoztak csángó társaikkal, így tudásuk bemutatása és a Székelyföldről hozott ajándékok átadása után a Mennyből az angyalt is elénekelték együtt, ezáltal egy gyönyörű élménnyel ajándékozva meg a jelenlévő felnőtteket. Később a két csoport közös sétára indult, én pedig ezalatt a helyi viszonyokról és tanítási körülményekről kérdezősködtem a kézdivásárhelyi tanítóképző frissen végzett pedagógusától, aki meglepően nyílt és egyenes válaszokat adott. Így tudtam meg, hogy jelenleg 42, különböző korosztályhoz tartozó, és ennek függvényében négy csoportra osztott gyerek jár az iskolán kívüli foglalkozásként tartott magyarórákra, hogy legalább írni-olvasni megtanulhassanak anyanyelvükön. A falu lakói, bár természetüknél fogva tartózkodóak, befogadták maguk közé az oktatót, a helyi rendőr viszont többször is nekiszegezte a kérdést, milyen jogon tanít magyar nyelvet a román iskola épületében? A háromszéki menyecske kikérte magának a megfélemlítését célzó zaklatást, hiszen a magyar nyelvet köztudottan száműzték az iskolából, oktatása bérelt vagy megvásárolt magánházakban folyik. Szélmalomharc Diószegen is Innen az Onyesttől 5 kilométerre nyugatra, a Tatros folyó jobb partján található, közigazgatásilag Tatrosvásárhelyhez (Tîrgu Trotuş) tartozó Diószeg (Tuta) felé igyekeztünk, ahol már várt ránk a szintén testnevelő-tanárképzőt végzett, csíkszentmártoni Szopos Zsuzsánna, aki Loránddal együtt harmadik éve oktatja magyar nyelvre az erre fogékony emberpalántákat. Mivel a gyerekek itt is csak a kötelező iskolai oktatás után látogathatnak el a számukra létrehozott magyar szigetre, érkezésükig bőségesen maradt időm elbeszélgetni a két fiatal pedagógussal, akik úgy döntöttek, hamarosan házaspárként folytatják a csángó-magyarok tanításáért folytatott küzdelmüket. Döbbenettel és mély felháborodással hallgattam őket, mert az általuk elmondottakból a maga teljességében kibontakozott a mindenkori román hatalom azon sunyi magatartása, amely a moldvai magyarság önazonosságtudatának visszaszerzése ellen irányul. Aljas céljuk elérése érdekében a helyi hatalmasságok, vagyis a polgármester, a pap, az iskolaigazgató, olykor pedig a rendőr szolgálataira támaszkodnak. Ezek az emberek, hatáskörükkel és tekintélyükkel visszaélve, az eszközökben sem válogatva próbálják lebeszélni a szülőket gyermekeik magyar nyelvre történő oktatásáról. Van, akit a munkahelyéről való kirúgással, másokat állandó zaklatással, a gyerek bérmálásának megtagadásával, magaviseleti jegyének lehúzásával, több tantárgyból való megbuktatásával, vagy éppen az iskolából való elcsapásával fenyegetnek, illetve igyekeznek „jobb belátásra bírni”. Mindezek hatására az 1–4. osztályosok még nem annyira, de a nagyobb diákok valóban ódzkodnak részt venni a magyarórákon. Ezt a számok is jól mutatják, hiszen míg 39 óvodás és elemi iskolás gyerekkel foglalkozhatnak, addig alig 13 5–8. osztályos diákjuk van, tizedikes pedig csupán egy, vagyis a létszám az életkor növekedésének függvényében csökken. Pedig a két, lelkes és felkészült fiatal színvonalas és árnyalt oktatásban részesíti őket, mely során nem csak a magyar betűvetést és az olvasást sajátítják el, hanem kultúránk több szeletéből is ízelítőt kapnak, sőt még dzsúdóra is oktatják őket. A jól elvégzett munkájukról később személyesen is meggyőződhettünk, miközben a gyerekek csilingelő hangon, ízes magyar nyelven előadott énekeit és meséit hallgattuk a szintén magánházban berendezett osztályteremben. A háromszéki diákok döbbent figyelemmel és őszinte érdeklődéssel követték a rögtönzött előadást, valamint Kakas Zoltánnak a csángókról tartott rövid ismertetőjét, majd ők is elénekeltek néhány tarsolyukban található népdalt. A Fazakas Ildikó által összeállított kis ajándékcsomagok kiosztása után örömtől csillogó gyerekszemek jelezték és bizonyították, hogy a magyar angyal Moldvában is jó helyen járt. Rajtunk, jobb sorsú nemzettársaikon múlik, hogy jövőben is visszataláljon oda az ajándékozó. Bedő Zoltán Székely Hírmondó Erdély.ma, lapozás: 1-6
(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2024 Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék
|
|
||||||||
